Ma reggel hallottam az Inforádióban, hogy az egykori ügyvéd, amerikai elnök és neves szoknyapecér, Bill Clinton Berlinben Henry Kissinger-díjat adott át Nyugat-Németország utolsó és az (újra)egyesített Németország első kancellárja részére, akit rövid beszédében a második világháború utáni európai történelem legnagyobb alakjának nevezett.
Azt még tán korai eldönteni, hogy tényleg ő volt-e "a" legnagyobb (hiszen Konrad Adenauertől Willy Brandtig elég sok német is tolong még ezért a címért - a nem németekről, ú.m. Olof Palme vagy épp a kimondhatatlan nevű Thatcher asszony, nem is beszélve), de hogy az egyik legnagyobb, az nem kérdés.
Természetesen Helmut Kohlról van szó, aki egy olyan sajátos alkotmányjogi környezetben lett az NSZK kancellárja, amikor az Alaptörvény (Grundgesetz) egyik, szokásjogi úton a hetvenes években beépült átmeneti rendelkezése szerint ezt a címet csak Helmut keresztnevű személy tölthette be.
Kohl 1930-ban született Ludwigshafenben, így inkább a háború utáni nemzedékhez tartozik, családját azonban súlyosan érintette a második világégés: bátyja, Walter 1944 novemberében légitámadás során életét vesztette.
A háború után az ifjú Helmut az újjáéledő kereszténydemokrata mozgalomhoz csatlakozott, és az ötvenes évektől a CDU rajna-pfalzi vezetőségéhez tartozott. 1966-tól a párt rajna-pfalzi elnöke, 1969-től a tartomány miniszterelnöke, 1973-tól pedig a Kereszténydemokrata Unió szövetségi vezetője lett.
Először 1976-ban nevezte meg őt kancellárjelöltjeként a szövetségi parlamenti választásokon a CDU, azonban a szociáldemokraták koalícióra léptek a szabaddemokratákkal (FDP), és így druszája, a nem kevésbé nagyszerű Helmut Schmidt alakíthatott kormányt.
Az 1980. évi Bundestag-választásokon a CDU/CSU pártszövetség a karizmatikus Franz Josef Straußt jelölte, de a szociáldemokraták maradtak hatalmon. Kohl, mint az ellenzék vezére folytatta pályafutását (Strauß szűkebb pátriájába, Bajorországba vonult vissza, amelynek mondhatni örökös miniszterelnöke volt).
1982-ben az FDP áttaktikázta magát a CDU-hoz, amely pálfordulás eredményeképp október 1-jén konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal sikerült megbuktatni Schmidtet, és a Bundestag (a jogintézmény lényegéből fakadóan) ezzel egyidejűleg megválasztotta Helmut Kohlt az NSZK kancellárjává.
Ezt a posztot nem kevesebb, mint 16 évig töltötte be. Nem csoda, hogy az én generációmnak az USA elnöke Reagan, a brit miniszterelnök Mrs. Thatcher, a német kancellár Kohl, a pápa pedig örökre II. János Pál (azaz Karol Wojtyla) marad.
A szerencsés külpolitikai körülmények mellett kétségtelen, hogy Helmut Kohl egyénisége és politikai zsenialitása is hozzájárult ahhoz, hogy megtörtént, amiről a második világháború után mindenki azt mondta: "soha" (Never say never!), Németország újra egyesült (sőt újraegyesült). No persze mi is addig vagdostuk azt a vasfüggönyt, amíg elintéztük neki.
Akárhogyis - Helmut Kohl ma már történelem. Innen kívánunk neki jó egészséget és még nagyon hosszú életet!
