Dömötör Endre írását ajánlom mindenkinek. Amit tudni akartál az eurodiszkóról:

ELFOGADHATÓ VOLT A 80-AS ÉVEKBEN – EURODISCO

Szolgálati közlemény!

A blog nagyjából - persze never say never - befejezte földi pályafutását. 25 évvel ezelőtt az NSZK eredeti formájában (mint "Nyugat-Németország") véget ért. 

Persze át lehetne nevezni a blogot "30 éve történt az NSZK-ban"-ra és újrakezdeni 1985-ben, történtek is erre próbálkozások. Vagy "35 éve történt..."-re és szépen végiggörgetni az 1980-as éveket, kezdve a Boney M-mel, a Goombay Dance Banddel és a Leslie Mandoki által ma már hellyel-közzel megtagadott, de azért a maga egyszerűségében, ralphsiegelségében mégiscsak zseniális Dschinghis Khannal - azaz a hetvenes évek diszkóstílusával. Aztán lehetne folytatni azzal, amely ezeket a zenéket elsöpörte, ugyanakkor mégis a figyelem középpontjában tartotta a (nyugat)német popzenét, azaz a Neue Deutsche Welle (a német újhullám) előadóit is végig lehetne venni, különös tekintettel olyan álló- és hullócsillagokra, mint Nena vagy a Geier Sturzflug. Aztán persze csak eljutnánk 1984-85-ig, jöhetnének az első nagy Alphaville- és The Twins-slágerek, majd hatalmasat tobzódnánk a Modern Talkingban, C.C.Catchben és a Bad Boys Blue-ban ismét.

Lehet, hogy volna értelme, sőt nem is mondom azt, hogy biztosan nem fogom megpróbálni. 1984/85 előtti zenékben elég gyenge vagyok, nagyjából 12 éves koromban kezdtem nyitogatni a szemem-fülem (az eurodiszkó irányzatra persze), de azért utána tudnék nézni sok mindennek, sok helyen. 

Addig is, amíg ez megtörténik (vagy arra az esetre, ha ez mégsem történne meg), hadd ajánljam mindenki szíves figyelmébe a Facebookon "alapított" West Germany Blog oldalt, ahol rövid posztok és videómegosztások szolgálják (ki) a nyugatnémet zene rajongóinak ízlését. 

WEST GERMANY BLOG

a Facebookon - látogassák szeretettel.

1. Modern Talking: You're My Heart, You're My Soul
2. Ashford & Simpson: Solid
3. Tears For Fears: Shout
4. Foreigner: I Want To Know What Love Is
5. Philip Bailey: Easy Lover
6. Scotch: Delirio Mind
7. Murray Head: One Night In Bangkok
8. Video Kids: Woodpeckers From Space
9. Raggio di Luna: Comanchero
10. Purple Schulz & Die Neue Heimat: Sehnsucht
11. Ivan: Fotonovela
12. Valerie Dore: Get Closer
13. Billy Ocean: Loverboy
14. Pia Zadora: Let's Dance Tonight
15. The Flirts: Helpless
16. Jennifer Rush: The Power Of Love
17. Phil Collins: Sussudio
18. Band Für Afrika: Nackt im Wind
19. David Bowie: This Is Not America
20. Madonna: Like A Virgin
21. Mick Jagger: Just Another Night
22. Matt Bianco: Half A Minute
23. Don Henley: The Boys Of Summer
24. King: Love & Pride
25. Commodores: Nightshift
26. Alison Moyet: Invisible
27. Lady Lily: Patrik Pacard
28. Wham!: Everything She Wants
29. Duran Duran: Save A Prayer
30. Valerie Dore: The Night
31. Juliane Werding: Drei Jahre lang
32. Kool & The Gang: Fresh
33. The Stranglers: No Mercy
34. Elaine Paige & Barbara Dickson: I Know Him So Well
35. Billy Idol: Catch My Fall
36. Midnight Star: Operator
37. Paso Doble: Computerliebe
38. Alan Parsons Project: Let's Talk About Me
39. Toy Dolls: Nellie The Elephant
40. De Bläck Fööss: Katrin

forrás: www.worldcharts.co.uk/archives/germany/ger85.htm
[letöltés ideje: 2015.03.03.]

Ha azt mondom: Modern Talking, még ma is mindenki rávágja: Thomas Anders és Dieter Bohlen. Das erfolgreichste Popduo der Welt - mondják büszkén a németek. A világ legsikeresebb popduója. Valóban, ők ketten, az énekes és a zeneszerző-szövegíró-producer (emellett kiváló "léggitáros") voltak az együttes arcai. No de kik álltak még rajtuk kívül a projekt mögött? Ismerkedjünk meg most velük kicsit közelebbről, megemlékezve azokról is, akik sajnos már nincsenek közöttünk.

1.
A társproducer-stúdiótulajdonos

Luis Rodríguez Salazar (1948-) spanyol zenei producer a hetvenes években gitárosként, majd énekesként spanyol (flamenco) zenét játszott Hamburgban, és az így megkeresett pénzből Star (később Studio 33) néven saját stúdiót alapított. 1984-től Dieter Bohlen társproducere, emellett a nyolcvanas, kilencvenes években számos euro- és italodiszkó előadónak készít lemezeket (pl. Mike Mareen, New Baccara, Sweet Connection, T. Ark), beleértve feleségét, Lian Ross énekesnőt (polgári nevén Josephine Hiebel) is (Fantasy, Say You'll Never), a Creative Connection együttes (Call My Name) egyik tagját is. Önálló producerként legnagyobb nemzetközi sikerét az 1990-es évek közepén a Fun Factory eurodance formációval érte el (Close To You, Take Your Chance, I Wanna B With U, Celebration, Doh Wah Diddy). Jelenleg Spanyolországban, pontosabban Mallorcán él és dolgozik, sikeres producerként (2 Elvissa, David Tavaré). A 2000-es években ismét dolgozott Bohlennel (pl. Mark Medlock lemezein).

2.
A billentyűs-hangmérnök

Ralf Peter Stemmann (1958-2017) hangmérnök, zenei producer, billentyűs és szintetizátor-programozó, Luis Rodríguez stúdiójának munkatársa volt a nyolcvanas évek elejétől. 1984-ben Schampus fantázianév alatt jelent meg instrumentális lemeze (Phantom in Rom / Verknallt). A kislemez producere Mike Mareen, hangmérnöke Rodríguez. Stemmann szintetizátoron játszott, Michael Kramer kísérte gitáron. 1989-ben Philharmonic Sound Orchestra London néven instrumentális Bee Gees feldolgozásokat tartalmazó albumot adott ki (Soft Classic Symphonies - The Bee Gees Hits), melynek producere és billentyűse is volt egyben. Ugyanebben az évben John Christian Broken Heart c. lemezének producere és a B-oldalas szám (Could It Be Love) egyik szerzője volt. Dieter Bohlen és Luis Rodríguez különböző zenei projektjei mellett dolgozott a London Boysszal is, valamint közreműködött két népszerű nyugatnémet bűnügyi tévésorozat, a Tetthely és Az öreg zenei anyagának elkészítésénél. Később az Egyesült Államokba költözött, ahol segédkezett Thomas Anders kilencvenes évek eleji szólólemezeinek felvételénél, de Ricky Martinnal is dolgozott, emellett ismert színészeknek (pl. Audrey Landers /Dallas/, Thalía /Rosalinda/, Jennifer Love Hewitt) készített zenei lemezeket. Malibuban (Kaliforniában) élt, és ott hunyt el 2017. augusztus 7-én, mindössze 59 évesen.

3.
A háttérénekesek

Birger Corleis (1955-2012)

Birger Corleis (1955-2012) német énekes, a nyolcvanas évek elején a Springflut együttes (Klaus Assmann, Birger Corleis, Gerhard Führs, Rolf Köhler, Rale Oberpichler, Detlef Wiedeke) tagja volt. Az együttesnek három kislemeze és egy albuma (Kinder des Mondes, 1982) jelent meg. 1984-ben a Straight Flush trió (Birger Corleis, Rolf Köhler, Michael Scholz) tagjaként két dalt vettek fel: Dancing in the Sunlight és Lucky Love. 1984 őszétől vokalistaként közreműködött a Modern Talking első lemezeinek felvételénél. 1992-ben a Junk Band nevű együttes (Birger Corleis, Michael Scholz) tagjaként country-s hangzású albumot (That's Why The Cows Went, 11 dal, ebből 10 saját szerzemény) adott ki. A kétezres években Duckdivers nevű saját együttesében zenélt, country és blues stílusú nótákat játszott. 2012. október 30-án hunyt el.

Rolf Köhler (1951-2007)

Rolf Köhler (1951-2007) hamburgi születésű német énekes, a hetvenes években rockzenei produkciókban vett részt, majd 1982-ben ő is tagja lett (többek között Birger Corleisszel és Detlef Wiedekével) a Springflut együttesnek, 1984-ben pedig (Corleisszel és Michael Scholzcal) a Straight Flush triónak. 1984-től a Dieter Bohlen-produkciók állandó háttérénekese. 1985-ben a Solid Strangers (Rolf Köhler, Klaus Stoltefuss, Lothar Thorwesten, Kalle Trapp, Hans Joachim Werner) tagja (legismertebb dalaik: My Delight, Music In The Night). Ugyanebben az évben L'Affair néven szólólemezt is kiadott (Secret Eyes / Don't Fly Away), melynek egyik szerzője Ralf-René Maué, a London Boys "atyja", társproducere Kalle Trapp (Solid Strangers). 1987-ben Michael Scholzcal és Detlef Wiedekével vokalistaként működtek közre Mary Roos Leben spür'n c. albumának (1987) felvételénél, melynek producere Ralf-René Maué és Luis Rodríguez volt. Ugyanebben az évben Kalle Trapp-pal jelent meg kislemezük (Theme From Airwolf 2 / Real Groove), majd Trapp-pal és a szintén a Solid Strangersből ismert Klaus Stoltefuss-szal két kislemezt is felvettek 1987/88-ban Stag név alatt, melyeken régi rockdalokat (Black Betty, We Love You) dolgoztak fel. 1990-ben - ismét Scholzcal és Wiedekével - vokalistaként Oliver Simon (Mixed Emotions) Spring Snowman c. albumának felvételénél is segédkezett (ennek a nagylemeznek is Rodríguez volt az egyik producere). 2002-ben Dieter Talking néven (Rolf Köhler, Michael Scholz, Detlef Wiedeke) parodizálták Bohlent (Its Haahd Se Dieter Tuh Bie), majd ugyanez a trió 2003-tól Systems in Blue néven zenélt és játszott bohlenes hangzású dalokat. Első kislemezük (Magic Mystery) 2004-ben, albumuk (Point of No Return) 2005-ben jelent meg. Dolgoztak többek között Patty Ryannel és Mark Ashleyvel is. Rolf Köhler 2007. szeptember 13-án agyvérzést kapott, összeesett. Kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni. Három nappal később az altonai (Hamburg) klinikán elhunyt. A Systems in Blue második albumának (Out Of The Blue, 2008) megjelenését így már nem érhette meg, amint a Talking System (Ulli Eichblatt, Michael Scholz, Detlef Wiedeke) In My Backstreet Heaven c. albumáét sem, rajta a címadó dalon kívül 14 Modern Talking és Blue System-feldolgozással. Ezekben is hallható volt Köhler jellegzetes hangja, akit posztumusz fel is tüntettek a lemez közreműködői között.

Balról jobbra: Birger Corleis, Michael Scholz és Rolf Köhler
(a Straight Flush együttes lemezborítóján)

Michael Scholz (1949-) német énekes, szintén tagja volt a Straight Flush triónak - azóta dolgozott együtt Köhlerrel és Corleisszel. Utóbbival 1992-ben Junk Band néven duóban is énekelt, 2002-től pedig Köhler és Detlef Wiedeke társaságában a Dieter Talking, Systems in Blue és (a Köhler halála után csatlakozó Ulli Eichblatt énekessel) a Talking System formációban zenélt. 2013-ban Thomas Widrat producer (Systems in Blue, Tonschatz Musik) újabb projektje, a Skynight Avenue egyik énekeseként (a másik: Mitch Kelly, azaz Michael Keller) jelentetett meg - sajnos csak kis példányszámban - három dalt (Eppur si muove, Last Fight of the Vampires, Christmas Song). A Modern Talking-dalokban Scholz elsősorban a jellegzetes, Bee Gees-es magas hangon (falzett) előadott refrénrészletek hangzásáért volt felelős.

Balról jobbra: Detlef Wiedeke, Michael Scholz és Rolf Köhler
(a kép Dieter Bohlen egyik dalának stúdiófelvétele előtt készült, 1995-ben)

Detlef Wiedeke (1950-) a hetvenes években a Spektakel és az Emsland Hillbillies country-rock együttesek tagja volt. Sokoldalú zenész: énekes, billentyűs, gitáros, sőt dobos is volt. 1982-83-ban ő is a Springflut együttes tagja volt (egyebek mellett Birger Corleisszel és Rolf Köhlerrel együtt). Részt vett Köhler és Scholz fent említett zenei próbálkozásaiban (Dieter Talking, Systems in Blue, Talking System) a 2000-es években, 2013-ban pedig a Skynight Avenue dalainak felvételénél működött közre.

Balról jobbra: Michael Scholz, Thomas Widrat és Detlef Wiedeke
(mint "Skynight Avenue")

Közismert, hogy Köhler, Scholz és Wiedeke, miután megromlott a viszonyuk Dieter Bohlennel, pert indítottak a kiadó ellen, amely egyezséggel (100 000 EUR megfizetésével) járult. Sem Bohlen, sem a kiadó nem ismerte be ugyanakkor, hogy mind a Modern Talking-kórusokat, mind a Blue System-dalok refrénjeit csak Köhlerék énekelték, azaz maga Bohlen nem énekelt volna ezekben a számokban. E sorok írójának személyes véleménye, hogy ez így nem is igaz, ugyanis Dieter énekhangja is jól kivehető. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a falzett kórusok vezető "hangja" Michael Scholz volt, a bevezető szólamok (Bohlen) után érzékelhetően szebben csengő Blue System-refréneké pedig a rendkívül sokoldalú, kiváló hangú Rolf Köhler.

Balról jobbra: Rolf Köhler, Michael Scholz és Detlef Wiedeke
(mint "Systems in Blue")

Most pedig következzék egy olyan koncertfelvétel, amely 2007. szeptember 8-án, egy héttel Rolf Köhler halála előtt készült. A "Systems in Blue" három tagja egy, a Modern Talking dalok refrénjeiből készített egyveleget ad elő - igen meggyőző hitelességgel:

1984. szeptember 3-án egy Studio 33 nevű hamburgi stúdióban, egy Thomas Anders nevű fiatal slágerénekes dalainak felvételénél megjelent három kiváló vokalista, Birger Corleis, Rolf Köhler és Michael Scholz, akiket Dieter Bohlen zeneszerző és Luis Rodriguez producer arra kért, hogy működjenek közre két "szokásos" német nyelvű dal (Und wenn die Sonne schlafen geht, Es geht mir gut heut' Nacht) mellett az utóbbi angol szövegű verziója (Lucky Guy), valamint egy teljesen új angol nyelvű dal felvételénél is. 

Luis Rodriguez-Salazar ("Brother Louie") 
a Modern Talking és számos más híres
könnyűzenei formáció (társ)producere

Ők eleget tettek a felkérésnek, amiért kőkemény 700,- DM azaz hétszáz nyugatnémet márka tiszteletdíjat kaptak az Intersong zeneműkiadótól, mint azt az alábbi nyugta is tanúsítja:

Ez a bizonyos új angol nyelvű dal a You're My Heart, You're My Soul címet viselte. Zenei alapja leginkább a Fox the Fox Precious Little Diamonds című slágerének kíséretét idézte, dallama a legszebb német könnyűzenei hagyományokat vitte tovább, a négy remek vokalista segítségével felvett kórus pedig mintha csak egy Bee Gees-lemezről szólt volna. Így állt össze az új hangzás.

Bohlen úgy döntött, hogy ez a dal nem Thomas Anders-szólólemezként jelenik meg, hanem - mivel ő maga is énekelt a kórusban - közös produkcióként. A duó két akkor népszerű angol popegyüttes (a Modern Romance és a Talk Talk) nevének keresztezéseként a Modern Talking ("modern beszéd") fantázianevet kapta.

A kislemez, amelyen szerzőként Steve Benson (Dieter egyik szerzői álneve) került feltüntetésre, 1984. október 29-én került a boltokba. Két hónap is eltelt úgy, hogy alig fogyott, de 1985 januárjában, épp harminc évvel e blogbejegyzés megírása előtt valami csoda folytán felkerült a lemezeladási lista 38. helyére.  

Dieter Bohlen Nichts als die Wahrheit című, Katja Kesslerrel közösen írt önéletrajzi (botrány)könyvében leírja, hogy a dal felvétele 1.400 márkájába került, de két nappal később 10.000 márkáért sikerült a jogokat eladnia a BMG-nek. Azt hitte, megcsinálta élete üzletét - egyetlen dallal 8.600 márkát keresett, amire soha nem volt még korábban példa. Valóban jó üzlet volt? Ha nem egy összegű díjazást kér, hanem részesedést az eladásokból, alighanem jobban járt volna... Hogy mennyivel?

Igen: negyvenmillióval. Negyvenmillió márkát kereshetett volna ezen az egyetlen lemezen! 

Olyan dolog történt ugyanis 1985 januárjában, amire senki sem számíthatott - maga a dalszerző talán a legkevésbé. A Formel Eins című tévéműsor új műsorvezetője belehallgatott a lemezbe, és valahogy ráérzett arra, hogy van ebben a dalban valami sajátságos, valami "nem evilági".

Ingolf Lück úgy döntött, hogy mint a slágerlista új belépőjét,
bemutatja a fiúkat az 1985. január 21-ei adásban.

A műsorral új fejezet kezdődött a zenetörténetben: a következő héten már a 9. helyen állt a dal, majd hat héten keresztül No.1 volt. Összesen huszonöt hetet töltött a nyugatnémet slágerlistán (ez majdnem fél év, bárhogy nézzük!), de vezette az osztrák és svájci listát, aranylemez lett az NSZK-n kívül Belgiumban, Franciaországban, Portugáliában, Svájcban és Svédországban is, Dániában platina-, a Dél-Afrikai Köztársaságban (!) pedig dupla platinalemez lett. Nyár elején még a brit listára is felkerült, ahol szintén eltöltött néhány hetet, igaz, csak az alsó régióban (legjobb helyezés: június 8-án 56.).

Nyolcmillió példányban kelt el világszerte a lemez.

Legyünk most mi is kicsit részesei a történelemnek! Lépjünk vissza harminc esztendőt az időben, gondoljuk, hogy most 1985. január 21-ét írunk és épp a Formel Eins-t nézzük a nyugatnémet ARD televíziós csatornán:

1. Murray Head: One Night In Bangkok
2. Band Aid: Do They Know It's Christmas
3. Duran Duran: Wild Boys
4. Tears For Fears: Shout
5. Eurythmics: Sexcrime
6. Frankie Goes To Hollywood: The Power Of Love
7. Valerie Dore: The Night
8. Boney M: Happy Song
9. Madonna: Like A Virgin
10. Nik Kershaw: The Riddle
11. Wham!: Last Christmas
12. Billy Ocean: European Queen / Caribbean Queen
13. Foreigner: I Want To Know What Love Is
14. Tullio De Piscopo: Stop Bajon (Primavera)
15. Purple Schulz & Die Neue Heimat: Sehnsucht
16. Billy Idol: Flesh For Fantasy
17. Pat Benatar: We Belong
18. Daryl Hall & John Oates: Out Of Touch
19. Jim Diamond: I Should Have Known Better
20. Maria Vidal: Body Rock
21. Scotch: Disco Band
22. Jermaine Jackson & Pia Zadora: When The Rain Begins To Fall
23. Chaka Khan: I Feel For You
24. Alphaville: Forever Young
25. Scorpions: Still Loving You
26. Depeche Mode: Blasphemous Rumours
27. Shakin' Stevens: Teardrops
28. Alison Moyet: All Cried Out
29. Sheena Easton: Strut
30. Julian Lennon: Drive
31. The Cars: Hello Again
32. Prince: Purple Rain
33. Talk Talk: It's My Life
34. Fancy: Get Lost Tonight
35. Stevie Wonder: I Just Called To Say I Love You
36. Cyndi Lauper: All Through The Night
37. The Cars: Drive
38. Modern Talking: You're My Heart You're My Soul
39. Nena: Irgendwie, irgendwo, irgendwann
40. Limahl: Tar Beach

forrás: www.worldcharts.co.uk/archives/germany/ger85.htm
[letöltés ideje: 2015.01.18.]

Az előző bejegyzés nyitotta sort folytatva, idei (azaz 1989-es) bejegyzéseinket M. C. Sarral és The Real McCoyjal zárjuk, akik - a Culture Beathez hasonlóan - a kilencvenes évek eurodance irányzatának meghatározó jelenségei voltak (lesznek).

Két német fiatalember,az O-Jay néven is ismert, berlini születésű producer, Olaf Jeglitza és az egykori breaktáncos és DJ (Quickmix), Frank Hassas közös projektjéről van szó, akik elsőként 1989-ben, a ZYX Musik kiadónál jelentkeztek egy feldolgozással, mégpedig a belga Technotronic Pump Up The Jam című slágerének új rap-változatával. (E sorok írója a Pump Up The Jamre úgy tekint, mint a disco-dance stílusváltás ikonikus dalára, ennek megfelelően 1989-ben rettenetesen utálta, ma viszont már a nosztalgia könnycseppjei csillannak meg szemében, amikor visszagondol rá.)

A Pump Up The Jam - Rap címet viselő feldolgozás (a dal szerzői: Manuella Kamosi és Thomas De Quincy) producerei Jeglitza (a lemezborítón: Jay Rapper) és Hassas (azaz Quickmix) voltak. A kislemez nem tudta ugyan megismételni a Technotronic-féle eredeti átütő nemzetközi sikerét (az NSZK, Ausztria és Svájc mellett No.2 helyezés az Egyesült Királyságban és az Államokban is), de a német listán azért a Top 20-ba került (No.16), ami mindenképp figyelemre méltó egy friss zenei projekttől. 

Ez már nem igazán a mi világunk, ámde egy új és sikeres zenei világ kezdete, így nem hagyhattuk ki.

1989 decemberének legvégén épp ideje volt már, hogy feltűnjenek a kilencvenes évek majdani sztárjai. Teljes őrségváltás közeleg ugyanis. Az első ilyen "új belépő" a Culture Beat együttes, amelynek a Mr. Vain című dalát mindenki ismeri és dúdolja is talán, aki élt a kilencvenes években. No de azt tudta-e bárki is, hogy első slágerük valami teljesen más volt?

A csapatot 1989-ben alapította Torsten Fenslau (1964-1993), az 1993 novemberében, tragikusan fiatalon (mindössze 29 évesen) autóbalesetben elhunyt német producer (becsületes foglalkozását tekintve a frankfurti nemzetközi repülőtéren működő Dorian Gray szórakozóhely lemezlovasa). Két barátjával, Jens Zimmermann-nal és Nosie Katzmann-nal (Jürgen Katzmann) már voltak korábbi próbálkozásaik (Abfahrt: Alone It's Me), majd Culture Beatre keresztelték át triójukat. 

Az új név alatt első kislemezük a Der Erdbeermund című szerzemény volt, amely Paul Zech (1881-1946) német expresszionista költő (író és műfordító) 1931-ben megjelent, Szerelmes ballada egy Yssabeau nevű lánynak című - Villont idéző, egyes értelmezések szerint Villon-adaptációnak számító - versének feldolgozása. Nem az első megzenésítése azonban, ugyanis Achim Reichel már 1979-ben feldolgozta, 1989-ben pedig - Fenslauékkal szinte egyidőben - a Sigmund und seine Freunde nevű formáció is kiadott egy saját változatot belőle.

A Culture Beat-féle verzióban a verset (illetve annak részleteit) egy fiatal német színész, az 1968-as születésű Jo van Nelsen (polgári nevén: Jochen Bickert) szavalja. A refrén (ich bin so wild nach deinem Erdbeermund - megőrülök az eperajkaidért) valójában a vers első sora. A zenét Fenslau, Zimmermann és Katzmann szerezte. A dal legjobb helyezése 11. volt a német slágerlistán, de Angliában is listás volt: Cherry Lips címmel 1990-ben az 55. helyig sikerült jutnia.

Aki a későbbi Culture Beat hangzását (azaz Tania Evanst és Jay Supreme-et) keresi, most csalódni fog. Aki a Mysterious Art - Enigma - E Nomine vonulatot, talán kevésbé. Mindenesetre ez a különleges szám mindenképpen helyet érdemel blogunk 1989-es szekciójában. 

A közelmúltban elhunyt legendás osztrák Schlager-énekes, Udo Jürgens (1934-2014) 2009-es felvételével kívánunk

Boldog Karácsonyt

a West Germany Blog minden kedves olvasójának!

1. Phil Collins: Another Day In Paradise
2. Lisa Stansfield: All Around The World
3. Milli Vanilli: Girl I'm Gonna Miss You
4. Kaoma: Lambada
5. Billy Joel: We Didn't Start The Fire
6. Technotronic: Pump Up The Jam
7. Jive Bunny & The Mastermixers: That's What I Like
8. Ice MC: Easy
9. Black Box: Ride On Time
10. Roxette: Listen To Your Heart
11. Sydney Youngblood: If Only I Could
12. Double Trouble & The Rebel MC: Street Tuff
13. Culture Beat feat. Jo Van Nelson: Der Erdbeermund
14. Mysterious Art: Carma (Omen II)
15. Belinda Carlisle: Leave A Light On
16. Gerard Joling: No More Boleros
17. Lisa Stansfield: This Is The Right Time
18. M.C. Sar & The Real McCoy: Pump Up The Jam
19. Laid Back: Bakerman
20. Sigmund und Seine Freunde: Erdbeermund
21. Red Head Kingpin & The FBI: Do The Right Thing
22. Martika: I Feel The Earth Move
23. Cher: If I Could Turn Back Time
24. Out Of The Ordinary: Play It Again
25. Jive Bunny & The Mastermixers: Swing The Mood
26. Richard Marx: Right Here Waiting
27. Nena & Friends: Wunder geschehen
28. Robin Beck: Tears In The Wind
29. Gloria Estefan: Oye mi canto
30. Bad Boys Blue: A Train To Nowhere
31. Peter Maffay: Tiefer
32. Liza Minnelli: Losing My Mind
33. Fleetwood Mac: Oh Well
34. Alice Cooper: Poison
35. Depeche Mode: Personal Jesus
36. Tina Turner: The Best
37. Wet Wet Wet: Sweet Surrender
38. Adeva: I Thank You
39. Janet Jackson: Miss You Much
40. Chris Rea: The Road To Hell

forrás: www.worldcharts.co.uk/archives/germany/ger85.htm
[letöltés ideje: 2014.12.17.]

Ha nem is annyira, mint az előző poszt tárgyát képező Mysterious Artnak, de a Bad Boys Blue-nak is remek éve volt az 1989-as. A Hungry For Love és a Lady In Black után 1989. november 6-án egy harmadik kislemezt is kiadtak, amelyen Tony Hendrik és Karin van Haaren sokadik kiváló szerzeménye, a misztikus hangzású, "semmi felé [szó szerinti fordításban: sehova] haladó vonat"-ról szóló A Train To Nowhere három verziója (Club Mix, Radio Edit és Instrumental) kapott helyet.

A dal (amely az együttes történetének tizenegyedik kislemeze) Top 30-as helyezést ért el (27.) és tíz héten keresztül, azaz még 1990 elején is ott vendégeskedett a slágerlistán. Érdekesség, hogy az 1989-es, természetesen szintén a Coconut kiadó gondozásában megjelent The Fifth című (nem meglepő módon épp az ötödik) albumon is két változatban hallható: a nagylemezt (bakelit formátumban annak B oldalát) a Train Mix verzió zárja.

Valami félreértés lehet (esetleg Tony Hendrikék megkegyelmeztek a rajongóknak), de a youtube-on a jelen bejegyzés aktiválása időpontjában még megtalálható az A Train To Nowhere-hez készített hivatalos videoklip. Reméljük, ez még egy ideig így is marad, mert sajnos a különféle (25 év távlatából finoman szólva is nehezen érthető) copyright claim-ek miatt szinte lehetetlen olyan ütemben frissítgetni a blogot, ahogy a megosztó eltávolítja az oda feltöltött és mindenki számára ingyen elérhető (azaz nem fizetős-letöltős - pfúj!) videókat.

Hátha ezzel most kivételesen nem fogunk így járni... Na de ha mégis, akkor is örüljünk neki, amíg lehet!

Az 1989. év legnagyobb dobása a nyugatnémet könnyűzenében alighanem a Mysterious Art nevű formáció volt, amely Das Omen című, még 1988 év végén felvett, de kislemezen csak 1989 tavaszán a boltokba került dalával hatalmas sikert ért el - ahogy itt a blogon is láthattuk, gyakorlatilag egész nyáron ez a lemez vezette a slágerlistát. Közel félmillió példányban kelt el, ami ma már ép ésszel nehezen felfogható eladási adat, de 25 évvel ezelőtt is kiemelkedőnek számított.

Ősszel aztán megjelent a második single is, amely a Carma (Omen II) címet kapta (és az előző dal folytatásának tekinthető), valamint az Omen - The Story című LP, amely az Omen I-II-n (és egy intrón) kívül hat egyéb szerzeményt is tartalmazott (ezek közül kettőt két-két verzióban).

Az Omen második része, ha nem is tudta megismételni azt az átütő sikert, amit a dallamos-németes popzene és a legmodernebb elektronikus hangzás keverékeként előállt első kislemez hirtelen, a semmiből ért el, szintén bekerült a Top 10-be, nemcsak az NSZK-ban (9.), hanem Svájcban is (10.), míg az osztrák slágerlistán a 17. volt a legjobb helyezése. Ennek a dalnak is az egykori frankfurti DJ, a 49 éves korában, szívroham következtében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Mike Staab (1960-2009) volt a producere, a szerző pedig Michael Krautter, a csapat billentyűse.

Következzék hát a Carma - amely egy kicsit Enigma, egy kicsit E Nomine, és mivel előbbit 1990-ben, utóbbit 1999-ben alapították, nyugodtan mondhatjuk az ezeket inspiráló erőnek. 

1. Kaoma: Lambada
2. Milli Vanilli: Girl I'm Gonna Miss You
3. Technotronic: Pump Up The Jam
4. Sydney Youngblood: If Only I Could
5. Black Box: Ride On Time
6. Jive Bunny & The Mastermixers: That's What I Like
7. Phil Collins: Another Day In Paradise
8. Billy Joel: We Didn't Start The Fire
9. Mysterious Art: Carma (Omen II)
10. Jive Bunny & The Mastermixers: Swing The Mood
11. Tina Turner: The Best
12. Ice MC: Easy
13. Lil Louis: French Kiss
14. Roxette: Listen To Your Heart
15. Depeche Mode: Personal Jesus
16. Red Head Kingpin & The FBI: Do The Right Thing
17. Liza Minnelli: Losing My Mind
18. Out Of The Ordinary: Play It Again
19. Tears For Fears: Sowing The Seeds Of Love
20. Richard Marx: Right Here Waiting
21. Blue System: Magic Symphony
22. Cher: If I Could Turn Back Time
23. Janet Jackson: Miss You Much
24. Big Fun: Blame It On The Boogie
25. Alice Cooper: Poison
26. Robin Beck: Tears In The Rain
27. Rocco & The Carnations: Marina
28. David Hasselhoff: Flying On The Wings Of Tenderness
29. Honesty '69: French Kiss
30. Erasure: Drama
31. Die Flippers: Lotosblume
32. Peter Maffay: Tiefer
33. Martika: Toy Soldiers
34. C. C. Catch: Big Time
35. Lisa Stansfield: This Is The Right Time
36. Rufus & Chaka Khan: Ain't Nobody
37. Beautiful South: Song For Whoever
38. Tracy Chapman: Crossroads
39. Louis Armstrong: What A Wonderful World
40. Kate Bush: The Sensual World

forrás: www.worldcharts.co.uk/archives/germany/ger85.htm
[letöltés ideje: 2014.11.19.]

Howard Carpendale-ről, a Schlager egyik legsikeresebb előadójáról érthetetlen okból még nem született poszt ezen a blogon. Ezt a hiányt sürgősen pótolnunk kell.

Az énekes 1946. január 14-én született Durbanban, Dél-Afrikában. 20 éves korában költözött Európába - először Nagy-Britanniában  próbált szerencsét, majd az NSZK-ban folytatta karrierjét. Első itteni kislemeze a Beatles Ob-La-Di Ob-La-Da című dalának német feldolgozása volt, amely 1968 Karácsonyára jelent meg, de csak mérsékelt sikert ért el (39. helyezés). A Top 10-be 1970 nyarán került be a Das schöne Mädchen von Seite 1 (A szép címlaplány) című dallal, amely 6. lett. Innentől szinte megszámlálhatatlanul sok slágerlistás lemeze volt, melyek közül kiemelkedő az 1975-ös Deine Spuren im Sand, amely Németországban 3., Svájcban 2. helyezést ért el, valamint az 1977-es Ti amo, amely viszont a nyugatnémet listán lett "ezüstérmes".

A slágergyártás a nyolcvanas években is folytatódott, de Carpendale-nek a Top 10-be már csak 1984-ben sikerült bekerülnie, mindmáig egyik legismertebb slágerével, az NSZK-ban 5., Svájcban 3. helyezett Hello Againnel. 1986-ban Dieter Bohlen is megajándékozta egy kislemezzel, amely német nyelven Sag ihm daß du gehst, angolul Here I Go Again címmel jelent meg. Az 1986 októberében megjelent single legjobb helyezése 43. volt.

Ezt 1987-ben a Laura Jane - amely No.23 is volt, úgyhogy igazán írhattunk volna róla, de sajnos ez valahogy elmaradt - követte, majd két év hallgatás után, 1989 őszén jelentkezett ismét a kiváló énekes: ez év szeptemberében jelent meg a One More Dance In Blue című dal, amelyet október elején egy új album (Carpendale '90) is követett. A nagylemezen természetesen ez a szám volt az A oldal legelső felvétele, míg a közel nyolc és fél perces maxi verzió a B oldalon az utolsó. 

A dal zenéjét a nyolcvanas évek elejének legnagyobb olasz slágereiért (Sarà perchè ti amo, Made in Italy, Mamma Maria, Felicità, Tu soltanto tu...) felelős sztárkomponista, Dario Farina szerezte, a szöveget pedig Joachim Horn-Bernges és Tom Jackson írta. Igazi Farina-Schlagerről beszélünk tehát, amelynek a 25. helyig sikerült felkúsznia a nyugatnémet kislemezlistán.

Egészen a 2007-es Na und-ig ez volt Howard Carpendale utolsó Top 40-es slágere, melyet most egy televíziós felvétel segítségével idézünk meg:

Frank Farian Boney M után legsikeresebb (és az énekhangokat tekintve hasonlóan botrányos) projektje, a Milli Vanilli (Fab Morvan és Rob Pilatus duója) 1989 júliusában új kislemezzel jelentkezett, amely az első (Németországban All Or Nothing, az Egyesült Államokban az első slágerrel azonos címen, azaz Girl You Know It's True-ként kiadott) album negyedik, egyben utolsó single-je volt. 

A balladisztikus hangvételű dalt, amelynek címe Girl I'm Gonna Miss You ("Kislány, hiányozni fogsz") a slágergyáros sztárproducer mellett két másik kiválóság, Peter Bischof-Fallenstein (Bernie Paul: Oh No No) és Dietmar Kawohl (Boney M: Nightflight to Venus) is jegyzi. Sokféle változatban (így bakeliten, maxiként is, valamint rövid lejátszási idejű kazettán és CD formátumban is) dobták piacra. A hanghordozók B oldalán általában Can't You Feel My Love című szerzemény kapott helyet, melyet egy dán testvérpár, az akkoriban többek között Fancy-vel és Michael Cretuval is együtt dolgozó (máig igen sikeres producereknek számító) Jens és Toby Gad írt.

A Girl I'm Gonna Miss You óriási siker lett a világ minden táján. No.1 lett az USÁ-ban (Billboard Hot 100), Kanadában, Hollandiában, Ausztriában és Svájcban; Németországban, az Egyesült Királyságban, Írországban és Svédországban a második, Ausztráliában és Franciaországban a harmadik volt a legjobb helyezése. Igazi világsláger lett ez is, Farian ismét ráérzett a közízlések halmazainak apró metszetére (ami Dieter Bohlennek legalábbis az angolszász piacokat nézve sohasem sikerült, amint azt Frank fel is hánytorgatta többször neki a "Ki a legsikeresebb német zenei producer?" kérdését feszegetve).

És ne feledjük: amikor ez a videó készült, még csak a vájtfülűek gyanították, hogy nem Funnah Fanny, hanem Stefanidu Janula énekli az Álomhajót nem biztos, hogy Fab és Rob énekli a Milli Vanilli-slágereket...

C. C. Catch 1989 év elején úgy döntött, négy év után elhagyja a Dieter Bohlen-féle, már jó két éve süllyedőfélben lévő slágerhajót és új utakat keres. Bohlen sem volt rest: beperelte, azt kérve a bíróságtól, hogy tiltsa el az általa kitalált C. C. Catch művésznév további használatától. A bíróság az énekesnőnek adott igazat.

Caroline Londonba távozott, és a Duran Duran korábbi gitárosa, az 1985-től a Power Station együttesben zenélő, majd szólókarrierbe kezdő Andy Taylor segítségével a Metronome kiadónál kiadta a Big Time (Nagy idő/k/) című dalt, amelyet ő maga, valamint egy német testvérpár, Georg ("Giorgio") és Martin Koppehele írt. A Koppehele testvérek sem voltak teljesen ismeretlenek a popszakmában, hiszen Avenue projektnév alatt a nyolcvanas évek végén már volt három, kislemezen is megjelent daluk, az Imagination (1986), a Mi amore (1987) és a Say Say (Love Is A Mystery) (1988) című saját szerzemények.

A Big Time stílusa merőben más a Dieter által írt nagy C. C. Catch-slágerekhez képest. Ennek ellenére a nyugatnémet slágerlistán a 26. helyig jutott a dal (ezzel felülmúlva az utolsó Bohlen-kislemez, a Nothing But A Heartache eredményét). A szintén a Metronome égisze alatt még ugyanebben az évben kiadott Hear What I Say című album viszont már nem tudta megismételni ezt a sikert: mindössze Spanyolországban tudott valamennyire elfogadható eladási számokat produkálni (ott 46. lett), a német nagylemez-listán a 75. helynél nem sikerült feljebb kerülnie.

Összességében ma már kimondhatjuk: a régi eurodiszkó-rajongók, mint e sorok írója is alapvetően csalódásként élték meg a producer- és irányzatváltást. A Bohlen nélküli újrakezdés a biztató kezdetek ellenére tehát kudarccal végződött: Caroline visszavonult és a kilencvenes években (az 1998. évi visszatérésig) egyáltalán nem is hallottunk róla, legfeljebb a BMG próbálta a C. C. Catch "brandet" különféle válogatás CD-kkel, így a legnagyobb slágereket egybegyűjtő 1990-es Super 20-szal és a ritka, maxi verziókat tartalmazó 1994-es Super Disco Hitsszel életben tartani...

1. Kaoma: Lambada
2. Technotronic: Pump Up The Jam
3. Sydney Youngblood: If Only I Could
4. Milli Vanilli: Girl I'm Gonna Miss You
5. Black Box: Ride On Time
6. Jive Bunny & The Mastermixers: Swing The Mood
7. Lil Louis: French Kiss
8. Tina Turner: The Best
9. Depeche Mode: Personal Jesus
10. Honesty '69: French Kiss
11. Tears For Fears: Sowing The Seeds Of Love
12. Martika: Toy Soldiers
13. Blue System: Magic Symphony
14. Richard Marx: Right Here Waiting
15. Erasure: Drama
16. Rufus & Chaka Khan: Ain't Nobody
17. Big Fun: Blame It On The Boogie
18. Mike Oldfield: Innocence
19. Rocco & The Carnations: Marina
20. Jive Bunny & The Mastermixers: That's What I Like
21. Louis Armstrong: What A Wonderful World
22. Liza Minnelli: Losing My Mind
23. Soul II Soul: Back To Life
24. Madonna: Cherish
25. Mysterious Art: Das Omen
26. Jason Donovan: Everyday
27. Camouflage: Love Is A Shield
28. Janet Jackson: Miss You Much
29. Beautiful South: Song For Whoever
30. The Cure: Love Song
31. David Hasselhoff: Flying On The Wings Of Tenderness
32. Milli Vanilli: Blame It On The Rain
33. Howard Carpendale: One More Dance In Blue
34. C. C. Catch: Big Time
35. Bläck Fööss: Manner
36. Don Johnson: Tell It Like It Is
37. Prince: Partyman
38. Eurythmics: Revival
39. Queen: The Invisible Man
40. Bad Boys Blue: Lady In Black

forrás: www.worldcharts.co.uk/archives/germany/ger85.htm
[letöltés ideje: 2014.10.24.]

Dieter Bohlen, a Poptitán 1989. augusztus 28-án újabb kislemezzel örvendeztette meg rajongóit. Az ősszel kiadandó Twilight című (harmadik) Blue System-album beharangozójaként jelent meg a nagyszabású új mű, a varázslatos szimfónia, azaz a Magic Symphony.

Hosszasan lehetne beszélni erről a dalról, de most koncentráljunk csak a legérdekesebb tényekre. 

1., A Mester ezt a zeneművet egy musical betétdalának szánta.

2., A kislemez mindhárom német ajkú állam slágerlistáján szép sikert ért el. Legjobb helyezése az NSZK-ban (1989. szeptember 30-án) 10., Svájcban 21., Ausztriában pedig 23. volt.

3., Eredetileg egy maxi és egy normál hosszúságú single verzió jelent meg. Mindkettőn hallható volt a 3:35 perces rádiós verzió és az instrumentális (ma úgy mondanánk: karaoke, azaz ének nélküli) változat is, ezen felül a maxin egy öt és fél perces Long Version is helyet kapott.

4., Hogy mekkora siker lett, azt két dolog is példázza. Az egyik, hogy e sorok írójának tudomása szerint ez az egyetlen olyan Dieter Bohlen-szám, amelynek Pete Waterman stúdiójában is készült egy remixe Fun Mix néven, melyet a PWL munkatársa, Dave Ford hangszerelt. Ez 1990-ben jelent meg.

5., Másik bizonyítéka annak, hogy ez a dal a Bohlen-életmű egyik legmeghatározóbb darabja, hogy amikor a néhai Rolf Köhler, a Bohlen-dalok vezető vokalistája (aki 2001-ben azzal vádolta meg Dietert - nem teljesen alaptalanul egyébként -, hogy a Modern Talking slágereiből ismert magas hangú kórusokban és a Blue System-számok refrénjeiben valójában nem az ő, hanem Rolf énekhangja dominál) a Modern Talking második felbomlása után zenész- és vokalista-társaival megalapította a Systems in Blue nevű formációt, annak első hivatalos kislemeze, a 2004 márciusában kiadott Magic Mystery gyakorlatilag egy az egyben a Magic Symphony zenei alapjára és dallamvezetésére épült.

A kínai kultúrában az, ha valamit lemásolnak, a tisztelet és elismerés jele. Európában, ahol a szerzői (és egyéb szellemi alkotásokhoz fűződő) jogok valamivel nagyobb respektet élveznek, talán inkább jogsértőnek nevezhetnénk ugyanezt, de hát Dieter Bohlen esetében igen nehéz lenne összeszámolni, hogy ő koppintott-e többet másokról, vagy mások koppintottak többet róla.

Bárhogy is legyen, a Magic Symphony-nak - amely iránymutató az elkövetkező évek Blue System-dalainak zenei világa szempontjából - ott a helye az európai popzene pantheonjában. A Magic Symphony nem más, mint a Modern Talking béklyóitól megszabadult, szabadon szárnyaló Dieter Bohlen himnusza.

A videomegosztókon elérhető klip hiányában következzék ismét egy televíziós felvétel!

UPDATE: És íme a hivatalos klip!

1. Jive Bunny & The Mastermixers: Swing The Mood
2. Kaoma: Lambada
3. Lil Louis: French Kiss
4. Tina Turner: The Best
5. Mysterious Art: Das Omen
6. Martika: Toy Soldiers
7. Gladys Knight: License To Kill
8. Mike Oldfield: Innocence
9. Soul II Soul: Back To Life
10. Milli Vanilli: Blame It On The Rain
11. Louis Armstrong: What A Wonderful World
12. Honesty '69: French Kiss
13. Don Johnson: Tell It Like It Is
14. Rufus & Chaka Khan: Ain't Nobody
15. Camouflage: Love Is A Shield
16. Madonna: Cherish
17. Pet Shop Boys: It's Alright
18. Bobby Brown: On Our Own
19. Bad Boys Blue: Lady In Black
20. Rolling Stones: Mixed Emotions
21. Depeche Mode: Personal Jesus
22. Beautiful South: Song For Whoever
23. Neneh Cherry: Kisses In The Wind
24. Westernhagen: Sexy
25. Heino: Enzian
26. Jason Donovan: Sealed With A Kiss
27. Prince: Batdance
28. Sonia: You'll Never Stop Me From Loving You
29. Kylie Minogue: Wouldn't Change A Thing
30. London Boys: London Nights
31. Hanne Haller: Mein lieber Mann
32. Malcolm McLaren: Waltz Darling
33. Blue System: Magic Symphony
34. Roy Orbison: California Blue
35. Neneh Cherry: Manchild
36. Bros: Too Much
37. Roxette: Dressed For Success
38. Guns N' Roses: Patience
39. Bayernpower: Funky Cold Medina
40. Fine Young Cannibals: Don't Look Back

forrás: www.worldcharts.co.uk/archives/germany/ger85.htm
[letöltés ideje: 2014.09.14.]

http://totalcar.hu/magazin/hirek/2014/09/05/huszonot_eves_az_utolso_alom-opel/