Ruccanjunk át pár pillanatra a Nyugaton akkoriban csak sogenannte DDR néven ismert, azóta rég elfeledett (úgynevezett) Német Demokratikus Köztársaságba. Éldegélt ott két ifjú zenész, Holger Flesch és Norbert Endlich (azaz végre egy Norbi!), vagyis H & N. Már korábban is énekelgettek együtt, nem is sikertelenül, hiszen két kislemezük is megjelent a Commodore gyár ekkoriban épp under construction állapotban lévő szuperszámítógépével azonos nevet viselő AMIGA kiadónál (amely külön megérne egy blogbejegyzést, ha ez az eastgermany.blog.hu lenne - talán valaki csinál egy olyat is).
Aztán valamikor Holger feltette lemezjátszójára a Bad Boys Blue You're A Woman című kislemezét, de hiába tekerte maximumra a hangerőt, alig hallott valamit, mert a ház előtt Norbert Barkasából a You're My Heart, You're My Soul bömbölt a Modern Talkingtól (vagy fordítva). A két dallam aztán szépen egymásba gabalyodott.
Így történhetett. Másképp nem tudjuk magyarázni, hogy születhetett meg a keletnémet Elfújja a szél, vagyis a Flic Flac in die Nacht, amely hamarosan olyan népszerű lett, hogy 1987-ben meghívták a fiúkat Hamburgba, ahova Honecker elvtárs egy gyenge pillanatában (nyilván épp Udo Lindenberget hallgatott a Pankow felé tartó különvonatán, amikor megérkezett a futár a kiutazási kérvénnyel) el is engedte őket.
Lehet találgatni, mi történt a koncert után: lepattantak, akárcsak két Dél-Amerikában turnézó magyar labdarúgó. Disszidálás volt ez, kérem, az is a legnemesebb fajtából! Nem az a falon átmászós-magamat lelövetős, hanem egy igazi Stasi-fricskázós: kiengedtél minket, Honi, többet vissza nem is jövünk (majd ha Te is lépsz, oltsd le a villanyt).
Norbi és Holgi pedig hamarosan, mint Boys Next Door térnek vissza a zenei életbe, csakhogy már az igaziba: a "nyugatiba", amely történetre még mi is vissza fogunk térni nemsokára.
Előbb azonban ugorjunk közösen egy jó flikkflakkosat a Volkspolizei villogóitól csillogó karlmarxstadti éjszakába! Pöfögjenek a zöld-fehér rendőrségi Wartburgok, éljen az IFA Mobile DDR!
