Karl Bernhard Dall médiaszemélyiséget aligha kell bárkinek bemutatni, aki valaha is német tévéadókat nézett. Igen, ő az az idős bácsi, aki nem tudja rendesen kinyitni a jobb szemét - mégpedig egy születéskori szemizom-bénulás miatt. 1941-ben született az alsó-szászországi (egész pontosan: kelet-fríz!) Emdenben, abban a városban, ahol az utolsó német VW Bogarak készültek, miután Wolfsburgban teljes mértékben átvette a hatalmat a világmindenség legfantasztikusabb autója, az I-es Golf.
1963-ban mellékszereplőként szerepelt a Winnetou I. című, nyugatnémet-jugoszláv-francia koprodukcióban készült, ámde Gojko Mitić nélküli híres indiánfilmben, majd több más filmben is játszott, emellett pedig televíziós és rádiós műsorok munkatársaként dolgozott. Elsősorban tévés műsorvezetőként, humoros showműsorok szereplőjeként vált ismertté. A kilencvenes években a német RTL egyik "arca": 1999-2000-ben Die Karl Dall-Show címmel önálló műsora volt.
A zenei életben 1967 óta aktív, amikor saját együttest alapított: Insterburg & Co. nevű formációjával került fel először a slágerlistára. Diese Scheibe ist ein Hit! című dalukkal az egyslágeres előadókat parodizálták, olyan nagy sikerrel, hogy tényleg ez lett az egyetlen slágerük (1975-ben a 42. helyet sikerült vele elérniük.)
1979-től jelentek meg szóló kislemezei, szintén parodisztikus stílusban. Jellemző módon első dala, a Hey Hallo, ich bin die größte Nummer! (Hé, helló, én vagyok a legnagyobb szám!) az akkor igen népszerű, diszkózenét játszó holland lányzenekar, a Luv You're The Greatest Lover című számának sajátos átirata volt. Második kislemeze 1981-ben Der älteste Popper der Stadt (A város legöregebb poppere) címet kapta, ami természetesen nem a sajnos már elhunyt zseniális pszichológussal, Popper Péterrel való hasonlóságára utalt.
Legsikeresebb (egyetlen slágerlistás) szólófelvétele, az 1988. február 27-ei slágerlistán a 30. helyen debütáló önironikus Millionen Frauen lieben mich, azaz Millió asszony imád engem című dal még 1987-ben jelent meg kislemezen, az ismert énekes-zeneszerző-producer, Erik Silvester [Zucker im Kaffee, 1969] gondozásában. Természetesen ez a harmincas évek gramofon-slágerei stílusában készült szerzemény is paródia, egyúttal John Heartfield [Helmut Herzfeld] német grafikus és festőművész emigrációban készített, a Hitlert a háttérből támogató nagyvállalkozókra a figyelmet felhívó híres karikatúrájának (Millionen stehen hinter mir) parafrázisa.
Reménykedjünk, hogy Karl Dallért, ezért a fanyar humorú, remek komikusért még ma is több hölgy rajong, mint ahány (milliomos vagy akár pórnépből való) híve a Führernek maradt az utókorban.
