Kezd a blogon túlreprezentált lenni Dieter Bohlen, aminek nyilván nem az az oka, hogy ő a kedvencem, hanem valami objektív magyarázata lehet, amit nem ismerek.
Egy szó mint száz: lassan a csapból is ő fog folyni errefelé (akárcsak 1986-ban a Városligetben, a mexikói vébé hivatalos csapatfotóiból szó szerint összeollózott arcú - nem volt még Photoshop! - gombfocicsapatokat árusító trafikos standok között).
A nagypolitikából tudjuk, nincs is annál jobb, mint ha valaki túlnyeri magát (Bohlen is hamarosan alkotmányozásba kezd a blogon, bár már elmúlt Húsvét). Úgyhogy tegyünk még egy lapáttal a tűzre: nézzük meg annak a dalnak a videoklipjét, amelyről sokáig azt gondoltuk, ez volt Dieter élete utolsó No.1 slágere.
Persze ekkor még senki sem tudhatta, hogy egyszer eljöve 2003 és a Deutschland sucht den Superstar, amikor Dieter Bohlen lesz maga a német Soma Mamagésa Gyöngyibaba és Pélibarna Dorina egyszemélyben, minek eredményeképp több mint egy évtized rejtőzködés után (pl. a Touché együttes első albumát Joseph Cooley álnéven készítette 1997-ben, mert úgy gondolta, ha a fiatalok meglátják a lemezborítón a rettenetes Dieter Bohlen márkanevet, azonnal visszahajítják a polcra) megint mindenből No.1 lesz, amit ír.
Hihetetlen, de ma már több 2000-es évekbeli listavezető Bohlen-dalt tart számon a statisztika, mint '80-as évekbelit - ennek ellenére úgy gondolom, egyik sem mérhető az Atlantis Is Callinghoz, amely a harmadik album (Ready For Romance) második kislemezsikere, egyben sorozatban az ötödik (!) Modern Talking No.1 sláger azóta, hogy valamikor 1985 elején véletlenül lejátszották egy tévéműsorban a You're My Heart, You're My Soult és beindultak a "hol lehet ezt megvenni?" típusú telefonok...