25 évvel ezelőtt adott először koncertet Budapesten Thomas Anders, de az igen nagy csalódás volt a rajongóknak, mivel az a tény, hogy egyedül indult turnézni, előrevetítette a duó felbomlását (egyébként az egyik oka is volt a szakításnak).
1998-ban aztán az akkor Westelnek nevezett mobiltelefon-társaság jelmondatáról Élvonal-koncertnek Kapcsolat-koncertnek keresztelt nagyszabású rendezvény fő attrakciója már az újjáalakult Modern Talking volt, egy elemében lévő Dieter Bohlennel és egy szerény, de boldognak tűnő Thomas Andersszel. A Felvonulási téren megrendezett eseményt az együttes történetének legnagyobb koncertjeként tartják számon, amiben alighanem szerepet játszott az is, hogy - az említett telekom cégnek hála - teljesen ingyenes volt.
Egy TV2-es (Kifutó) full playback fellépést leszámítva a következő alkalom, amikor Thomasszal találkozhattunk, a 2004 nyarán a Balatonnál rendezett koncert volt. Ekkor már túl voltunk a Modern Talking második felbomlásán, Dieter és Thomas jobban gyűlölte egymást, mint valaha, így utóbbi elsősorban a szólólemezét szerette volna promotálni, ami nem aratott egyöntetű tetszést a Modern Talkingra éhes közönség soraiban. Emlékszem, a végén nagy nehezen sikerült kikényszerítenünk, hogy legalább a You're My Heart, You're My Soul elhangozzék.
Ha hihetek az internetes forrásoknak, 2010-ben Debrecenben, a Főnix-csarnokban is fellépett Thomas, de az igazi csoda, amire tizenkét és fél éve vártunk már, ma vált valóra.
2012. január 6-án végre megfelelően (még a meglehetősen sznob Pesti Estben is pozitív, de legalábbis empatikus felvezetéssel) promotált, profi módon megszervezett és megvalósított Thomas Anders (and the Modern Talking Band) koncert volt Budapesten, a SYMA-csarnokban.
Kezdjük ott, hogy fél nyolckor már nagyjából a Stadionok metróállomásig állt a sor, de nem a jegypénztárak előtt. A már megváltott jegyekkel rendelkezők várta bebocsátásra, türelmesen fagyoskodva a jéghideg szélben, mintegy háromnegyed órát. Megérte várni!
Valamivel fél kilenc után lépett színpadra Thomas Anders és négy zenésztársa, akiknek természetesen az égvilágon semmi közük nincsen a Modern Talkinghoz (a jogdíj megfizetésén kívül), de talán ez nem is baj. Én ugyanis még soha nem láttam full élő koncertet Modern Talking slágerekkel, de ez a "Band" most megadta ezt az életre szóló, fantasztikus élményt.
Egy dobos, egy billentyűs, egy gitáros és egy basszusgitáros kísérte a lassan 50 éves Thomast, aki néha kifáradva, vizet kortyolgatva, egyszer-egyszer megpihenve, de gyönyörű hanggal énekelt végig két órát. Természetesen előadott szólódalokat is (talán hármat is a 2010-es Strong című albumról és egyet az 1989-es Differentről), voltak bőven 1998-2003 közötti Modern Talking nóták (You Are Not Alone, Sexy Sexy Lover, China In Her Eyes, Last Exit To Brooklyn, No Face No Name No Number), de mondanom sem kell, hogy az igazi, tomboló sikert az eleinte módjával, majd egyre nagyobb lelkesedéssel adagolt "klasszikusok" aratták.
Érdekes volt valódi hangszerekre átírva meghallgatni a nyolcvanas évek gigaslágereit. Fantasztikus volt látni, hogy e szintetizátorra, számítógépre komponált szép dallamokat is meg lehet zeneileg is igényesen, professzionálisan szólaltatni (a Bohlen-korszakban megszokott totál-playback helyett).
Az, hogy Thomas tökéletesen énekel, persze csak azoknak furcsa, akik nem ismerik, és a Zene Úriembere (Gentleman of Music) helyett a nyolcvanas évek közepének szolizott bőrű, festett szemű, rúzsozott szájú, playbackre tátogó "lányénekesét" próbálják még mindig látni benne - miközben egy rendkívül sokoldalú, végtelenül kedves, a közönségét őszintén szerető és szolgáló, szerény és hihetetlenül elegáns őstehetségről van szó, aki gyereksztárként tűnt fel, huszonegy-két évesen lett világhírű, és számos zenei műfajban bizonyított az eurodiszkón kívül is.
Az viszont már számomra is meglepetés volt, hogy milyen elképesztően magas színvonalon lehet játszani és előadni a maguk korában egyszerűségükkel hódító slágereket. Hogy mi jön ki abból, ha egy harmonikus, gyönyörű dallam négy lelkes és profi hangszeres zenésszel és egy különlegesen zseniális énekessel találkozik a színpadon.
Az első nagy üdvrivalgás a You Can Win If You Wantot fogadta, majd felcsendült az 1986-os Geronimo's Cadillac és Give Me Peace On Earth is. Némi várakoztatás után kiváló hangszerelésben szólalt meg egyik személyes kedvencem, a Jet Airliner (amely nemsokára önálló poszt tárgya lesz, hiszen 25 évvel ezelőtt, 1987-ben jelent meg), mely egy óvatlan pillanatban Atlantis Is Callinggá változott, fokozva a tombolást.
A zenekar tagjainak bemutatása (és hangszerszólókkal történt bemutatkozása) után Thomas érdekes átvezetéssel konferálta fel a talán legnagyobb sláger Brother Louie-t (amely, mint korábban írtam róla, egyedüli Modern Talking számként még a brit slágerlistát is meghódította - igaz csak némi késéssel, 1986 szeptemberében): "ja, és van még itt egy úriember közöttünk a színpadon, Louie testvérünk" :)
A koncert legvégén hangzott el a You're My Heart, You're My Soul, melynek refrénjét végig a közönség énekelte, Thomasnak be sem kellett segítenie. Csak úgy zengett a "holding you forever, stay with you together".
Úgy tűnt, ez lesz az utolsó dal (ahogy egyébként lenni szokott), de azért éreztük (és szerencsére Thomas is így gondolta), hogy valami mintha hiányozna. Hát persze: a Cheri Cheri Lady! Ezzel az egykori duó valamennyi No.1 slágere elhangzott, a közönség pedig ugrált, táncolt. Igazi örömzene volt.
Köszönjük, Thomas - és nyugtass meg minket, hogy csak promóciós trükk volt a koncert szervezői részéről a hirdetésekben, hogy "talán utoljára" hallhattuk Tőled ezeket a dalokat. Ugyan már... Tavasszal Anders/Fahrenkrog (Thomas Anders és Uwe Fahrenkrog-Petersen) turné Németországban, aztán egy kis pihenés, és reméljük, kezdődik minden elölről.
Mi mindenesetre várunk 2013-ban is!
.jpg)
.jpg)
